Sziasztok!
Kezdenék egy kis 'in medias res'-szel, így első nekifutásnak. :)
Mint ahogy tudjátok, február 5-én indultam el Pestről Polskába.
Unokatesóm nagyon drága volt és kedves, mert a buszra való hangulatos várakozást ő is velem együtt élvezte...! Egy röpke 1,5 órás késéssel az eredeti induláshoz képest és (szó szerint!) hóban-fagyban, hajnalban való várakozás után elindult a busz Krakkóba. Ezután persze az út közben értek még minket extra meglepetések, technikai szünetek formájában - pl. nem volt ablakmosó folyadék, így vagy négyszer meg kellett állni, hogy a sofőr meg a többiek letörölgessék a szélvédőt, ezen kívül a WC is használaton kívül volt... :P Megtudtam, hogy nagyon sokat bénázik ez a cég, mert egy helyre ugyanazt a jegyet kétszer is eladták. Utóbb olyat is megtudtam, hogy mivel utalással megy a jegyvásárlás, előfordult olyan lengyel barátnőmmel, hogy elutalta a pénzt, azt persze benyelte a cég, mint kacsa a nokedlit, de jegyet már nem adtak, mert abban a pillanatban éppen valaki más vette meg azt a jegyet! Hát, mondom ez kész, mint a matek házi!!!!!!
(Most nem akarom reklámozni a céget, melyikkel mentem, de ha meg akarjátok kímélni magatokat pár órás bosszankodástól és hasonló kínos dolgoktól, akkor inkább NE AZZAL MENJETEK, amelyikkel én!!!) XD
No, de szerencsésen végülis odaértünk Krakkóba. Már ez is kb. csodaszámba ment a vége felé, úgy éreztem!
A lengyel Bratankám (azaz Barátnőm) kijött elém, így már ketten verekedtük végig magunkat a cuccokkal Krakkón. Amikor megérkeztem, hirtelen elég szokatlan volt az a folytonos lengyel szó és kicsit nehezen állt rá az agyam. De ez nem tartott olyan sokáig szerencsére.
Szóval, elbuszocskáztunk a koliba, ami nem messze volt attól a kolitól, ahol anno én is laktam 2 évvel ezelőtt... Hát igen, volt egy kis nosztalgia, ahogy mászkáltunk a városban.
Egyébként nagyon szép idő volt, minden havas volt és.... NAGGYON HIDEG!!!
Kb. csak a szememet mertem mozgatni az usánka sapkám alatt, de gondolkodtam azon is, hogy nem fog-e az is kifagyni... :D (Azt tegyük hozzá, hogy még mindig jobb volt ott az idő, mint Miskolcon a vasútállomáson... Mert ott hideg is volt, meg fújt a szél és ránk fagyasztotta a kabátot, ahogy ott álltunk Tesómmal.)
De természetesen mit csinál egy nő, ha elmegy egy nagyvárosba? Vásárol!
A lengyel vendégszeretetet sem szabad említés nélkül hagyni! Többnyire kedves emberekkel találkoztam itt eddig Lengyelországban, akik szívesen látják arrafelé a vendéget, de főleg a magyarokat. És ez is melegséggel tölt el, hogy vannak még Európában olyan emberek, akik kifejezetten örülnek nekünk! Remélhetőleg ez fordítva is működik - itt a lengyelek is többnyire ezt mondják. Én azt mondom, mindenféleképpen érdemes ápolni ezeket a hagyományokat e két nép között! :))))
Szóval, mi is elmentünk turizni Bratankámmal, aztán ettünk jó kis lengyel placki ziemniaczane-t - ebben a hidegben minden kis apró meleg dolgonak úgy tud örülni az ember! Az étel neve egy kis magyarázatra szorul. Ha magyarul szeretném definiálni, akkor leginkább a tócsnira/mackóra hasonlít, csak valahogy mégis más az íze... Persze finom! Itt szoktak még hozzátenni majorannát v. joghurtot v. köményt v. savanyúkáposztát stb. Bár nem tudom, ki hogy csinálja otthon, itt is ahány ház, annyi szokás. Emellé ittam még kompótot, amit nálunk nem szokás csak úgy inni. Itt kicsit világosabb általában a színe, mint annak a kompótnak, amit Magyarországon készítünk, és a gyümölcs is úszkál az alján (büszke, áfonya, eper stb.) és melegen isszák. Nagyon finom!
Este elmentünk "bulizni", ami leginkább egy baráti hangulatú beszélgetés volt egy katalán-spanyol származású sráccal, aki szinte anyanyelvi szinten beszél lengyelül! Mesélte, hogy magyarul is tanult, de nagyon nehéz volt neki, így nem dolgozott tovább rajta. Megértem. :P Ez alkalommal ott ittam először lengyel sört - persze málnaszörppel! -, aminek végtelenül örültem. A legjobb ezeket a dolgokat a saját hazájukban fogyasztani, mert otthon sajnos nem ugyanolyan az ízük.
Az esti Krakkót továbbra is csodáltam hazafelé, és nem kis nosztalgiával figyeltem a helyeket, az utcákat, ahogy mentünk a koliba. Szerintem a világon az egyik legszebb város. :)
Másnap mentem tovább Lublinba. A hepe-hupás utakat, és az órás késést, meg a nem túl segítőkész sofőrbácsit leszámítva egész zökkenőmentes volt az út - szerencsére. Itt a mentorom jött el segíteni elvinni a cuccaimat a koliba. Szintén nagyon hideg volt! De ekkorra már egészen hozzászoktam.
Mivel szobatársam még nincs, a portás néni meg azt mondta, egyelőre nem tud elköltöztetni másik szobába, így marad az egyedül lakás a szobában. Hiányzik valaki innen... Az első napok nagyon nehezen teltek el.
Habár korábban már voltam Lublinban, nem ismer(t)em annyira a várost. Nehéz volt elindulni, és még mindig nem érzem magam teljesen biztos lábakon. Habár vannak itt nagyon kedves régi lengyel ismerősök és alapból lengyelek, akik segítenek, de mégsem véletlenül mondják azt, hogy "Minden kezdet nehéz"!
De már lassan beindul az élet, holnaptól órák meg minden.
Tegnap voltam szintén egy ismerős lány születésnapján, nagyon jó volt! Kicsit olyan esküvő hangulata volt az egésznek, mert a szomszéd koli földszintjén volt rendezve, és körben voltak asztalok, meg zene, és persze Żubrówka. Itt is rám csodálkoztak a buli tagjai, hogy Magyarországról jöttem. És ittunk egymás egészségére. :)
Ma van egyébként Lengyelországban Nora napja, ami valami újonnan anyakönyveztetett név lehet. Mert még sem én sem a lengyel ismerőseim nem találkoztak - rajtam kívül- egy Nora-val sem! :D
Ennyi volna mára. Legközelebb is jelentkezem! :) Addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra! Hiányoztok!!!
